Minden változás, ami előnyünkre válik, igenis fontos mérföldkő az életünkben, legyen az bármilyen apró, vagy éppen nevetséges.

Időnként önzetlennek kell lennünk, hogy aztán önző módon csak magunkkal tudjunk foglalkozni.

Most akarok lenni a legtöbb. A legjobban szerelmes, a legőrültebb, a legizgalmasabb, a legszebb, a legokosabb, a leglazább. Meg akarom élni az összes pillanatom.

Most szükségem van valami újra. A változásra, amire majd később úgy emlékszem vissza, hogy igen, ezek voltak életem legizgalmasabb idői. 

Ha a döntés elkerülhetetlen, jobb, ha gyorsan hozzuk meg, hogy maradjon időnk azzal foglalkozni, ami majd a döntéssel együtt jár.

Próbálkozz mindenki másnál keményebben, és sose veszítsd el a lelkesedésed, ahogy azon a viharos úton tartasz célod felé.

A félénkség az, amikor elfordítod a fejedet valamitől, amit akarsz. A szégyen az, amikor elfordítod a fejedet valamitől, amit nem akarsz.

Van, amikor a csend hangosabban beszél, és a legnagyobb vigaszt az nyújtja, ha valaki csak ott van mellettünk.

Minden reggel, amikor fölkelsz, keresd meg magadban azt a gondolatot vagy érzést, amiért érdemes élni.

Gyakorta megesik, hogy ha nem 

kérdezünk, választ kapunk, akár olyat is, amire eszünkbe se jutna rákérdezni.

Ha valakinek úgy nem vagy érdekes, ahogy vagy, akkor máshogy se legyél.

Szólj, ha úgy érzed, szükséged van valakire, aki nem kérdez, csak meghallgat. Nem ad tanácsot, mégis segít.

Ha olyan barátra van szükséged, aki mellett önmagad lehetsz, és nem kell gondolkodnod semmin, csak hívj. 

Ha nem érdekel, egy döntés, úgy értem nem vagy miatta ideges, akkor nem is számít igazán. Az egyik legfélelmetesebb emberi dolog a közömbösség. Talán abból nincs is kiút. Ha egy dolog miatt nem rezegsz, nem izgulsz, akkor nem veheted rá magad egyik pillanatról a másikra, hogy na most ettől kezdve érdekel. 

Nem fog sikerülni. 

Mert elérkezett az idő, hogy éljünk. 

Legyünk veszettül szerelmesek, csalódjunk, akarjunk mindennél jobban, fogadjuk meg, hívjuk vissza.

Bánjuk meg, kérdezzünk, vágjuk egymáshoz. 

Rúgjunk be, fetrengjünk, csaljunk, hazudjunk, védjük meg, szeressük, ígérjünk. 

És éljünk meg minden pillanatot. Mert sosem jön vissza többet.

Sosem leszünk ennél fiatalabbak.

Lehet, hogy csak azt akartam megtudni, mit is akarok. Talán ezzel jár, ha felnő az ember.

Semmi sem történik véletlenül, senki sem viselkedik véletlenül úgy, ahogy. Mindennek oka van, és bizony addig, amíg nem nyitod fel magad, és nézel mélyen a lelkedbe, azt fogod hinni, hogy veled van a baj. De a saját korlátaid felfeszegetése mindig újabb kapukat nyit meg a szabadság felé.

Abban a pillanatban, mikor tudod, hogy változtatnod kell, hogy nem számít semmilyen következmény, hogy érzed a pillanatot, 

a "most"-ot, hogy tenned kell valamit végre magadért, 

na...akkor vagy a legerősebb.

I've got a war in my mind.

Vannak olyan emberek mindenki életében, akit soha sem akarunk elveszíteni. Ha ránézünk, tudjuk, hogy nélküle az életünk üres és elképzelhetetlen.

i don't want my life without you.

no matter what they say.

Tudjátok imádom látni a szerelmet. Azt, ami igazi, amiben lehet hinni, bízni, kitartani. Amiért érdemes harcolni. De kevés ilyen van. Olyan ritkán látni, és ilyenkor feltölt. Hiszek a szerelemben, abban az érzésben, amikor megdobban a szíved, máshogy, mint eddig, és utána már csak erre képes, ha a másikra néz. Elvarázsolt élet ez – az ő életük. Tele szeretettel, mosollyal, és igen, nehézségekkel. De csinálják és nem adják fel.

Az ember nem azzal lesz boldog, aki mindig ott van mellette, hanem azzal, aki hiányzik neki.

 Ha ötven millióan hisznek is valami ostobaságban, attól az még ostobaság. 

Próbálok megélni minden napot úgy, mintha szándékosan visszajöttem volna arra az egy napra, hogy kiélvezzem. Mintha az volna az utolsó teljes napja az én nem mindennapi mindennapi életemnek... Mindannyian együtt utazunk az időben, életünk minden napján. A legtöbb, amit tehetünk, hogy mindent elkövetünk, hogy élvezzük ezt a rendkívüli utazást.

Minden percet ragadjatok meg. Nincs az a szó, az az érzés, ami megérné, hogy várjunk a kimondására. Nincs elég ölelés és nincs elég együtt töltött perc. Nincs elég szeretet amit a másiknak adhatsz. Elég, csak a haragból van. Ha jót adsz, akkor annyit, hogy kitölts vele egy életet.

Pár percet itt tölt, 

hogy utóbb időtlenül

hiányozhasson.

Ha akkor mosolyogsz, amikor teljesen egyedül vagy, tényleg komolyan gondolod.

Átölellek... két karomat köréd fonom, magamhoz húzlak, szorosan átölellek. És átölelem beléd az érzéseimet. A szívem dobbanását, a lelkem rezdülését, az életemet. A vágyaimat, álmaimat, egész lényemet. Átölelem. Beléd. És átölellek. Téged. Magamba.

A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos, hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.

Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.

Nem tudjuk kimondani. Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek: "Szeretlek!"... Mi ez?! ...Mi az, hogy "szeretlek"? Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek? Sehol! Méltatlan a valósághoz! ...Nem kellett volna kimondani! Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást! Semmit. Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult... A sejtjeim szomjaznak rád... Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!... De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!... Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel. És ez minden nagy élményünkkel így van. Elmondhatatlanok.

majd, ha már ott álltok egymással szemben, akkor talán magadtól is ráébredsz, hogy egy érintés néha többet ér bármilyen szónál. ha túl sokat beszélsz, miközben semmi másra nem vágyakozol úgy, mint egy érintésre, az megint csak olyan, mintha elszaladnál. olyan, mintha menekülnél mindkettőtök elől.

a szerelem lényege nem az, ki mit kap. nem könnyű kitalálni, hogy mi jó a másiknak. sokáig tart, amíg rájövünk, de megéri.

*

Ami az emberek között történik, sohasem véletlen. Az sem véletlen, ami a te életedben történik, ahogyan az sem, hogy milyen kapcsolataid voltak, és ezek hogyan alakultak. Mindenkiben rejlik egy erő, benned is. Ez az erő felel mindazért, ami veled történik, és minden olyan eseményért, ami meghatározza az életedet.

*

Ha kéred, jön. Ha akarod, megérkezik, bekopogtat és segít. Kérni és elfogadni, szeretni és nyitottnak lenni - fontos.

*

Jobb részesülni valami jóban, de aztán elveszíteni, mint ha soha nem is lett volna benne részünk?

*

A nappal és az éjszaka olyan különleges módon követi egymást, mint kevés más dolog: egyik nem létezik a másik nélkül, ugyanakkor egyszerre soha nem létezhetnek.

soha nem fogom tudni, hogy valóban én kellek neki vagy csak beéri velem.

*

akkor is csak úgy tudtam elaludni, hogy az arcát magam elé képzeltem. aztán lassan rájöttem, hogy nekem tényleg ő az egyetlen.

*

tudjátok imádom látni a szerelmet. azt, ami igazi, amiben lehet hinni, bízni, kitartani. amiért érdemes harcolni. de kevés ilyen van. olyan ritkán látni és ilyenkor feltölt. hiszek a szerelemben, abban az érzésben, amikor megdobban a szíved, máshogy mint eddig és utána már csak erre képes, ha a másikra néz. elvarázsolt élet ez, az ő életük. tele szeretettel, mosollyal és igen, nehézségekkel. de csinálják és nem adják fel.

*

minden nő szeret a másik karjába omlani. ez mindig így volt és így is marad, de manapság vigyázni kell, mert nem biztos, hogy a másik elkap, és ha elkap, nem biztos, hogy meg is tud tartani.

*

Az élet annak sohasem lesz katasztrófa, aki tesz azért, amire vágyik, ahelyett, hogy másokon előre mászva, érdekbarátságokon keresztül érné el a vágyait - helyette saját erőből, maga valósítja meg azokat, megtapasztalva a saját erejét. Hisz abban, hogy van miért menni, és bár néha nem látja a célt, kitart, mert tudja, hogy valami vár rá.

legyél szivárvány valaki esőfelhőjében

Két dolog határoz meg minket: a türelmünk, amikor semmink sincsen, és a hozzáállásunk, amikor mindenünk megvan.