Nehéz dolog elfogadni, hogy szükségünk van valakire. Elismerni, hogy egy másik személy létezése a boldogságunk egyik feltétele, hogy nélkülözhetetlen a jelenléte a túléléshez.

Nem kell túlkomplikálni. Ha egy férfi látni akar, ő keres. Ha veled akar lenni, megteszi. Nem egy nőnek kell őrült módjára, tíz körömmel belekapaszkodva mindent feláldozni. Csak ésszel. Egyébként is, akinek a figyelméért harcolni kell, az már rég nem jó. A legjobb dolgok maguktól jönnek. Erőlködés, játszmák, és buta hisztériák nélkül, tisztán, csak úgy belehuppannak az öledbe, amikor nem is számítasz rá. De ha elmegy, hagyd. Ha megteszi, fogadd el. Aki elmegy, az nem a tiéd. Aki elmegy, az sosem ért ide igazán. Majd jön olyan, aki fél percet sem tud lélegezni nélküled, mert annyira kellesz neki. Levegőt fog kapni, meg minden, de csak igazán akkor él, ha mellette vagy - és ezzel te sem leszel másképp. Feltöltöd és feltölt téged. Támogat és melletted áll. Harcoltok mindennel, együtt, és erőt merítetek egymásból. Mert ami jó, az valami ilyesmi. Ott aztán nem lesz megalázkodás, vagy épp önfeladás. Csak az van, hogy hisztek egymásban, és húztok előre. Az összes többi csak gyerekes és szükségtelen játszma.

Remény. Az egyetlen dolog, ami erősebb a félelemnél.

Nem attól jó ember valaki, meg jó fej, hogy nem esik soha kísértésbe és nem követ el hibákat, hanem, hogy képes legyőzni saját magát és jó döntést hozni.

Azt szokták mondani: "Hallgass a szívedre!". De mi van, ha a szíved mindig ugyanazt a baromságot mondja újra és újra? Mi van, ha nem hagyatkozhatunk a szívünkre? Ha nekünk az eszünkre kellene hallgatnunk?

Mindenkiben már az első napon megbízik?
- Túl rövid az élet ahhoz, hogy ne tegyem.
- És ha az illető csalódást okoz?
- Ahhoz is rövid, hogy megbánjam.

Vannak dolgok, amikre nem lehetünk hatással, amik csak úgy megtörténnek. Egyesek sorsnak nevezik, mások tiszta balszerencsének.

Azzal, hogy elfutsz a gondjaid elől, nem leszel felnőtt. Ezt jegyezd meg.

- Félek attól, hogy bízzak; nem akarom, hogy újra összetörjenek.
- Én megértelek. Volt egyszer egy pár frankó görkorim. Sose vettem fel; vigyáztam rá, dobozban tartottam. És tudod mi lett vele?
- Nem.
- Hát kinőttem! Sose mentem vele utcára. Csak a szobában használtam.
- Azért az ember szíve egy cseppet sem olyan, mint a görkorcsolya.
- Pedig van, amiben hasonlítanak. Ha nem akarod használni a szíved, miért félsz tőle, hogy összetörik? Ha magadnak tartogatod, úgy jársz vele, mint én a görkorival: mire szükséged lenne rá, semmire se lesz jó...

Tudod, akkor veszíted el igazán az embereket, amikor elmúlik a fájdalom.

*

Szerelem: egyetlen szó, egy leheletfinom dolog, nem élesebb vagy hosszabb egy élnél. Az is: él, penge. Belevág az életed közepébe, mindent kettészel. Előtte és utána. A világ széthullik a két oldalra.

*

Annyi mindent nem kérdeztem még meg tőle, és annyi mindenről nem beszélgettünk! Másfelől viszont úgy érzem, nagyon is jól ismerem, mindig ismertem, anélkül, hogy mindent részletesen elmesélt volna magáról.

*

Mindenki csalódást fog okozni: mindenki, akiben bízol, mindenki, akit megbízhatónak hiszel. Amikor a saját sorsukról van szó, az emberek hazudnak, titkolóznak, megváltoznak, majd eltűnnek, egyesek egy új arc vagy személyiség mögé, mások sűrű reggeli ködben, egy szikla túloldalán.

*

Bizarr dolog az élet: akarsz valamit, és egyre csak vársz rá, de nem akar eljönni. Aztán megtörténik, és az ember semmi másra nem vágyik, csak hogy visszabújhasson abba a pillanatba, ami még a változás előtt volt.

*

Csak akkor lehetsz boldog, ha néha boldogtalan vagy.

*

Csupán egy századmásodpercig habozik. Előrébb hajol és rátapasztja a száját a számra. Kikapcsolódik az egész világ, eltűnik a hold, az eső, az ég, felszívódnak az utcák is a semmiben. Csak ketten létezünk a sötétségben, élve, létezve, elevenen.

*

Minden olyan véletlenszerűnek tűnik, minden megváltozhat egy másodperc alatt. Jó helyen lenni jó időben vagy rossz helyen rossz időben.

*

Elborzadok azon, hogy milyen könnyű tévedni az emberekkel kapcsolatban. Egyetlen apró szeletet látunk belőlük, és azt hisszük egésznek. Az okot látjuk, és azt hisszük okozatnak, vagy fordítva.

*

Milyen furcsák az emberek. Mindennap látod őket - azt hiszed, ismered is-, és egyszer csak kiderül, hogy semmit sem tudsz róluk.

Nem érdekel, hogy ki vagy, azt mutasd, hogy mit tudsz. Tudsz-e értékelni, vagy egyáltalán örülni nekem, vagy csak passzolni vagy képes a labdákat, amik csak úgy jönnek, meg aztán mennek. El messzire, mert hosszasan egyikkel sem tudsz játszani. Be tudod-e lopni magad a szívembe, úgy, hogy ott is maradj. Ne csak pár napra, hanem tovább. Mert persze egy pillanatra mindenki tud varázsolni. Na jó, akár még két napra is. De a varázslatot fenntartani, na az az igazi művészet.

Tudod, van, hogy csak jön. Nem kérdez, nem érdekli, hogy akarod-e vagy sem, ő csak érkezik, beállít és mindent megváltoztat, átír, felír, ráadásul úgy, hogy semmit sem tudsz tenni ellene, csak annyi választásod marad, hogy élvezd. Nem tudsz irányítani, gondolkodni, nemhogy azzal törődj, hogy mi lesz holnap, vagy később. Valahogy nem megy. Nem látod a holnapot, de nem is kell látnod. Ilyenkor csak elég belebújnod a pillanatba, és örülni annak, hogy átélheted, mert van, aki egy életen át sem kapja meg azokat a perceket, amik neked jutottak. Hogy miért? Mert elfogadja, hogy be kell érnie kevesebbel, aki pedig elfogadja, az nem is kaphat mást.

Várni valamit, valakit, akármit, ami lehet, hogy meg sem érkezik. Talán nem jön, talán nem jár neked, talán nincs is rá szükséged. Te mégis azt érzed, nem megy nélküle. Csak vele, csak érte, csak általa. De valahogy mégsem történik semmi. Meg kell tanulni hagyni... hagyni, hogy az Élet tegye a dolgát. Ez a legnehezebb, de hidd el, van terve, veled is, mással is. Mindennek megvan a maga útja, Neked csak el kell fogadnod. Néha pedig ez a legnehezebb.

‎- Csak mert valaki flörtöl veled, az még nem jelenti azt, hogy tetszel neki! 

- Csak mert valakinek tetszel, az még nem jelenti azt, hogy randizni akar veled!

- Csak mert valaki randizik veled, az még nem jelenti azt, hogy szeret!

- Csak mert valaki szeret, az még nem jelenti azt, hogy nem fog megbántani!

Azt mondják, az életben nem az úticél a lényeg, hanem maga az utazás. Hogy milyen kihívásokkal nézel szembe, a váratlan útelágazások, a leküzdött csalódások.

- Nem volt olyan jóképű, semmi különleges nem volt benne, miért éppen ő volt az, akibe beleszerettél? 

- Rosszul kérdezel - mondta. - A szerelemben nincs "miért". Egyszerűen csak megláttam és beleszerettem. A szemébe néztem, és abban a pillanatban egy olyan erős bizalom ébredt bennem iránta, ami azóta sem ingott meg.