Egyre inkább az az érzésem, hogy az életünk egyetlen mondat, csak nem tudjuk kimondani, hogy mi az. A nagy találkozások, a lélek közeli pillanatok mindig azok voltak, amikor valakit megszerettem. Az igazi csoda a barátság, a valódi, emberközeli kapcsolat, amikor egyszer csak repül velünk az idő, és az az érzésünk, hogy mi már valahol találkoztunk. Néha egy pillanat többet ér, mint egy egész esztendő.
2013. november 30., szombat
nyálas szar.
Miközben egymásra nézünk, valami bekattan bennem, és hirtelen teljesen világosan látom, hogy mi történik velem. Mint amikor a kirakós összes darabkája a helyére kerül. Ugyanazt érzem az elmémben, a mellkasomban, és annyira tökéletes, hogy el sem tudom képzelni, hogyan létezhettem nélküle egészen eddig a pillanatig.
2013. november 27., szerda
nekem is az az érzésem, hogy mi nagyon összeillünk. azért is szeretek veled lenni, mert melletted sosem unatkozom. még, ha nem szólunk, nem érünk is egymáshoz, még ha külön szobában vagyunk is, még akkor sem. soha nem unalmas veled lenni. szerintem ez azért van, mert valahogy bízom benned, bízom a gondolataidban. érted, hogy mire gondolok? hogy mindent szeretek, amit látok belőled és azt is, amit nem. pedig ismerem a hibáidat is. de pont ez az, a hibáidról is az az érzésem, hogy pont jól kiegészítik az én jó tulajdonságaimat. hogy ugyanazoktól a dolgoktól félünk. hogy mintha még a démonaink is hasonlítanának. hogy te sokkal többet érsz, mint amennyit valójában megmutatsz magadból, én meg pont fordítva. hogy néha kimondottan szükségem van a jelenlétedre, hogy hogy mondjam, érezzem a saját súlyomat.
(innen:http://erzesekbirodalma.blogspot.hu)
Azt akarom, hogy úgy nézzen rám, hogy igen, ő hozzám tartozik, de tudja azt, hogy mennyire törékeny minden, ami mögöttem lapul. Tudjon róla, tudjon mindenről, és pont ezért ragyogjon a szeme. Éreztesse, hogy több vagyok, mint aminek érzem magam. Jóval több, mert így fog arra ösztönözni, hogy igenis, menni kell előre. Egy ilyet nem tudnak szétszakítani, senkinek sincs hatalma felette. Nincs az a valaki, aki bele tudna rondítani, hiszen áthatolhatatlan millió szál szövi össze az életeteket, itt bizony nincs helye féltékenységnek. Kötődésnél nincs taktika, csak őszinteség.
2013. november 24., vasárnap
2013. november 10., vasárnap
Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket.
Ahogy egyre inkább megismersz valakit, minden külső tulajdonsága apránként elhalványul. Már nem számít, milyen színű a haja, vagy hogy milyen magas - idővel sokkal inkább a lelkét figyeled, nem a külsejét. Ezért mondják azt, hogy igazán a másik ember belsőjébe szeretünk bele; a külseje után persze vágyakozhatunk, tetszhet nagyon a szeme vagy az izmos hasa, de ezeket csak a szemeddel szereted, nem a szíveddel! Mikor úgy igazán megismersz és megszeretsz valakit, minden külső hiányossága vagy hibája eltűnik. Ez a szeretet lényege - a tökéletlenségek mögött meglátni valakiben a szépséget.
?
Egy nap találkozni fogsz egy sráccal, aki tudni fogja, hogyan eszel, hogyan iszol, hogyan táncolsz, ismerni fogja az illatodat. Tudni fogja milyen az arcod a smink alatt, mennyire szereted a csokit, hogy milyen bolond tudsz néha lenni, hogy néhány tv műsor mennyire boldoggá tud tenni. Tudni fogja, hogy milyen hisztis tudsz lenni amikor fáradt vagy, hogy azt gondolod, hogy milyen rosszul nézel ki a Facebook képeiden. Mindent tudni fog rólad. És tudod mi lesz? Szeretni fog téged.!
Bár még alig ismerlek, mégis teljesen természetesnek tűnik, hogy veled vagyok. Szinte már megrémít, hogy egy pillanat alatt beléd szerettem, ráadásul ennyire egyszerűen és tisztán. Kétségek nélkül, fenntartások nélkül. Azt hiszem, olyan vagy számomra, mint az a dal, amit kiskorában hall az ember, de nem emlékszik rá addig, amíg meg nem hallja újból.
Hibák, mind elkövetjük őket. Általában úgy kezdődik, hogy csupán jót akarunk, például titkolózunk, hogy megóvjunk valakit. Vagy kis távolságot tartunk attól a személytől, akivé váltunk. Néha nem is tudjuk, mekkorát hibáztunk, csak mikor már késő… Vagy időben észrevesszük, hogy jóvá tudjuk tenni. De minden hiba okkal történik, ezáltal megtanulod a leckét, amit máshogy sosem tanultál volna meg…Remélhetőleg többet nem követed el ugyanazt a hibát még egyszer.
Van az a pillanat, amikor már nincs kedved magyarázkodni, hogy mit miért érzel úgy, ahogy - olyankor már nem érdekel, hogy bárkivel bármit is megértess. Nem szomjazol a megoldásukra, megvagy nélküle is - de ne menekülj, akármennyire is egyszerűnek tűnne, ne zárkózz be, találj valakit, aki ugyanazon megy át, amin te. Nála lesz a kulcs. Megnyugtat és felemel a zavarból, amiből egyedül képtelen lennél felállni, mert magad sem tudtad, hogy miben vagy. Addig, amíg van, aki érti és érzi azt, amit te, könnyedén léphetsz még egyet. Nyugodtan, boldogan, mert nem vagy egyedül - más is érzi a pofonokat, azt a frusztrációt, azokat a nehézségeket, amikből neked is bőven jutottak.
2013. november 9., szombat
Amikor eljön a pillanat, hogy nem tudod hova tenni magad..habár nem izgatod magad.. érted..nem görcsölsz rá, csak zavar egy picit, hogy nem tudod még, mi lesz veled. mi történik, ha ki sem találod, mit akarsz az élettől. Zavar, hogy körülötted mindenki halad előre, csak te rángatózol egy helyben. Na..akkor kell ordítani és elhatározni, hogy soha nem vagy túl későn, és soha nincs olyan hogy elkéstem eldönteni, ki vagyok valójában.
Tudod, észrevettem, hogy az emberek két dolgot képtelenek észrevenni.Az első a különbség. Különbség a szerelem és a 'szeretem' között. Különbség a felelősség és a teher között. A pillanat és az állapot között. A nagybetű és a fontos között. Különbség a az 'akarom' és a 'kell' között. A második dolog a határok. Határ a 'már szeretlek' és a 'még szeretem' között. A felelősség és a teher között. A boldog pillanat és az örömittas állapot között. És a leghosszabb és legjelentősebb határ az 'akarom' és a 'kell' között.
Bármennyiszer akartam és próbáltam eltávolodni tőled te megint megjelentél. Hirtelen jöttél, épp csak átsuhantál, és megint beléd szerettem. Igazából úgy veszem észre, hogy eddig, amennyi kevés időt is együtt töltünk, napról napra egyre jobban beléd esek.. nem is esek..inkább zuhanok. Mikor először megláttalak, azt hiszem akkor ugrottam le és azóta folyton zuhanok...és hogy ne szeresselek, vagy, hogy ne hiányozz minden egyes pillanatban?! Lehetetlen.
2013. november 8., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)